Ugrás a tartalomra
 logo

Főmenü

  • Címlap
  • Szervezők
  • Program
  • Galéria
  • Információk
  • Szállás

Konferencia a hegesztett szerkezetek integritásáról

Az elődök munkáját folytatva 2014-ben megújuló tartalommal és partnerekkel került lebonyolításra a 27. Hegesztési konferencia. A május 22-24. között az Óbudai Egyetem Bécsi úti Neumann János központi épületében megrendezett szakmai program központi témája a hegesztett szerkezetek integritása volt.

A Magyar Hegesztési Egyesület a Gépipari Tudományos Egyesület, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség és az Óbudai Egyetem együttműködésben megrendezett konferencia céljai közt szerepelt a témakörhöz kapcsolódó újdonságok megismertetése, a fiatal nemzetközi hegesztőmérnöki és technológusi címet, szakmérnöki oklevelet szerzett hegesztő szakemberek és doktoranduszok szakmai eredményeinek megismerése, hozzájárulás a szakmai-baráti kapcsolatok ápolásához, illetve új kapcsolatok létrejöttéhez.

A rendezvényt megtisztelte megjelenésével Barsiné Pataki Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, a konferencia védnöke, valamint Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora.

Az ünnepélyes megnyitón Dr. Gáti József, a Magyar Hegesztési Egyesület elnöke az elnökség, a megjelentek köszöntését követően üdvözölte a határon túlról érkezetteket, így Dr. Bitay Enikőt, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Műszaki és Humántudományok Kar egyetemi docensét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkárát, valamint Dr. Túsz Ferenc professzort, a Romániai Hegesztési Egyesület képviselőjét.

Fodor János rektor köszöntő szavaiban kiemelte: „A rangos konferenciasorozatnak 2002 óta immár hetedik alkalommal ad helyszínt az Óbudai Egyetem, illetve annak jogelődje. Intézményünk számára rangos megbecsülést jelent e konferenciasorozat házigazdai lebonyolítása, színvonalas megrendezése…

Külön öröm számomra, hogy az előadóterem padjaiban a tapasztalt kollégák mellett sok fiatalt is köszönthetek. A háromnapos konferencia szakmai programját megismerve elismeréssel szólok a Magyar Hegesztési Egyesület azon tevékenységéről, mellyel a fiatal nemzetközi hegesztőmérnöki címet, szakmérnöki oklevelet szerzett hegesztő szakemberek és doktoranduszok szakmai eredményeinek megismerését lehetővé téve a párhuzamos szekció keretében ifjúsági szekciót szervezett, diplomaterv pályázatot hirdetett.”

Barsiné Pataki Etelka üdvözlő szavait a következőkkel kezdte: „…a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata régóta ápolja a különböző tudományos és szakmai egyesületekkel a kapcsolatot. Azt gondoljuk, hogy mint köztestület természetesen van egy sor sajátos feladatunk, de a tudományos és szakmai egyesületek megtermékenyítően tudnak hatni arra a munkára, amit mi a Kamarában végzünk…”

A Magyar Mérnöki Kamara elnöke kiemelte, hogy „…régóta, többször vagyok jelen az Óbudai Egyetemen különböző rendezvényeken, és egyre inkább az a kép alakul ki bennem, hogy nemcsak Magyarország, de hazánk körül is kitekintve az Óbudai Egyetemnek egy egészen sajátos levegője van, és ebben az atmoszférában adja át azt a gyakorlati tudást a műszaki szakembereknek, amit itt, és csak itt tudnak megszerezni.”

Barsiné Pataki Etelka a konferencia témájához kapcsolódva jelezte, hogy a KVV Kőolajvezeték Építő Zrt. a nagy szilárdságú csőtávvezetékek hegesztési fejlesztéséért kapta meg 2013-ban az Innovációs Nagydíjat. Záró gondolatában a Hungexpon, az Ipar Napjai rendezvény gépgyártás, hegesztéstechnika eseményeire utalva kiemelte, „Magyarország ma már ott tart, hogy akkor, amikor egy rangos kiállítást szervez, az előtt olyan szimpóziumokat, olyan konferenciákat tud rendezni, amelyek mind a kettőnek kiemelik a rangját, amelyek mind a kettőt erősítik, és amelyek egy-egy területre ezen a módon tudják felhívni a figyelmet.”

A házigazda egyetem rektora és a konferencia védnöke szavait követően Dr. Szabó Béla, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés igazgatója, Prof. Dr. Trampus Péter, a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség elnöke, valamint Dr. Gillemot László, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete elnöke üdvözölte a megjelenteket.

A Magyar Hegesztési Egyesület Dr. Rittinger János emlékének szentelve rendezte, meghívva Rittinger Jánosnét, akit a résztvevők nevében az Egyesület elnöke köszöntött.

A Magyar Hegesztési Egyesület pályázatot hirdetett a magyar nyelven oktató egyetemeken és főiskolákon 2013-ban és 2014-ben alapképzési, mesterképzési, vagy hegesztő szakmérnöki oklevelet szerzett hallgatók részére. Pályázni lehetett olyan, sikeresen megvédett diploma-munkával, vagy szakdolgozattal, amelynek témája a következő szakterületek valamelyikéhez kapcsolódott a hegesztés, a hegesztett szerkezetek gyártása, a hegesztést követő és az üzemelés során végzett vizsgálatok. A felhívásra 10 pályázat érkezett, ezekből választotta ki a Bíráló Bizottság a három nyertest.

A Diplomaterv pályázat I. helyezettje Pásku Péter MSc (BME) „A Duplex acélcsövek orbitális hegesztése, a volfrámelektróda kopásának optimalizálása” című dolgozatával.

A II. helyezett Németh Levente, BSc (BME) lett a „Fedett ívű hegesztés során újrahasznosított salak hatásának elemzése a varrat mechanikai tulajdonságaira, környezetvédelmi és gazdasági szempontok figyelembe vételével” című dolgozatával.

A Diplomaterv pályázat III. helyezettje Vékony Sándor MSc (ME) „Nagyszilárdságú acélok hegeszthetőségének elemzése végeselemes modellezéssel” című dolgozatával.

A megnyitó meghitt pillanatát jelentette, amikor Dr. Szabó Béla a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés igazgatója közelgő 80. születésnapja alkalmából „ÉLETMŰ DÍJ”-at vehetett át a hazai hegesztő szakember képzés és tanúsítás fejlesztése és nemzetközi elismertetése terén végzett úttörő munkája, életműve elismeréséül.

A Magyar Hegesztési Egyesület Ifjúsági Fóruma 2014. májusában megalapította „A hegesztő ifjúságért” díjat. A díj célja az olyan kiválóságok kitüntetése, akik áldozatos munkájukkal a hegesztés iránt érdeklődő ifjú szakembereket, a jövő mérnökeit támogatták. A díj első kitüntetettje Dr. Palotás Béla egyetemi docens, aki fiatal mérnökként 1979-ben alapította meg a Budapesti Műszaki Egyetem Hegesztési Szakosztályát.

A 27. Hegesztési Konferencia fő támogatói a FLEXMAN Robotics Kft., a LINDE Gáz Magyarország Zrt.; valamint a MESSER Hungarogáz Kft.; míg a szponzorai a Crown International Kft.; a STADLER Trains Magyarország Kft.; illetve a GCE Hungária Kft. voltak. Az általuk az aulában rendezett bemutatók konzultációs lehetőséget teremtettek a szakemberek között.

A hegesztő, az anyagvizsgáló, a hőkezelő és a minősítő szakembereket foglalkoztató, az acélszerkezeteket és nyomástartó berendezéseket gyártó gazdasági szervezetek, cégek, valamint kereskedőházak, kutató intézetek, felsőoktatási intézmények szakembereinek részvételével megtartott konferencia elérte célját. A konferencia három napja alatt a mintegy 180 regisztrált résztvevő, 73 szerző, 4 plenáris és 42 további előadást követhette nyomon, több mint 14 óra tiszta tanácskozási időben. További információ a www.hegkonf.uni-obuda.hu felületen érhetők el.

Konferenciák

  • Hegkonf 2012
  • Hegkonf 2010
  • Hegkonf 2008

Támogatók

Fő támogató

FLEXMAN Robotics Kft.

LINDE Gáz Magyarország Zrt.

MESSER Hungarogáz Kft.

Szponzor

Crown International Kft.

STADLER Trains Magyarország Kft.

GCE Hungária Kft.

  • HegKonf 2014 - Hegesztési Konferencia
  • Óbudai Egyetem, 1034 Budapest, Bécsi út 96/b.
  • www.uni-obuda.hu